Szóval, Szilvia csak ragasztott és tűzögette az őszi asztaldíszeket, amikor is valami furcsa neszre figyelt fel...
Hallgatózott, hallgatózott és végül felismerte a hangot: valahonnan nagyon halkan medvék brummogása hallatszott...
Egy röpke pillanatig megijedt, mert azért egy medvével szembetalálni magunkat nem is annyira vicces dolog, pláne az erdő közepén...
Ekkor beugrott neki, hogy hiszen nem is az erdőben van! Sőt, nagyon is a városban!
De akkor honnan jön a brum-brum...
Sosem találnád ki!
A medvék még a szabásmintán szunyókáltak...
Annyira, de annyira szerettek volna életre kelni, hogy felhívták magukra a figyelmet!
Ezért az asztaldíszeket félredobva Szilvia azonnal kiszabta gyapjúfilcből és összevarrta őket...
Csattogott az olló, járt a keze, öltött a tű...
Végre életre keltek!!!
Hálából azóta a poharakat őrzik a konyhaasztalon...
Ugye, milyen kedveskék?
Itt a vége, fuss el véle...
